Barion Pixel

Rólunk

Csapatunk 2006-ban alakult terepjárós egyesületként. Versenyeket, túrákat szerveztünk, több tagunk nem csak a szervezésben, de a versenyzésben is részt vett komoly eredményekkel.

2014-ben felismerve azt a tényt, hogy a különböző katasztrófahelyzetekben szükség van az önkéntes segítségre, úgy döntöttünk, hogy átalakulunk terepjárós, polgári védelmi és önkéntes tűzoltó egyesületté.

 

Az egyesület eddigi fennállása során a következő együttműködési szerződéseket kötötte és tagságokat szerezte meg:

  • Együttműködési szerződést kötöttünk a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal.
  • Tagjai vagyunk a Komárom-Esztergom vármegyét lefedő Turul mentőcsoportnak, mely az egész vármegyét érintő káresetek felszámolására jött létre.
  • Beléptünk a Komárom-Esztergom Vármegyei Tűzoltószövetségbe, ahol Egyesületünk elnöke, Körösladányi Zsombor is részt vesz az elnökség munkájában.
  • Megalakítottuk a TB4x4 elnevezésű Vöröskeresztes Alapszervezetet, majd együttműködési szerződést kötöttünk a Komárom-Esztergom Vármegyei Vöröskereszttel.
  • II. kategóriás Együttműködési szerződést kötöttünk Tatabánya Hivatásos Tűzoltó Parancsnoksággal.
  • Együttműködési megállapodást kötöttünk a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal.
  • Együttműködési megállapodást kötöttünk a Magyar Nemzeti Drónpilóták Egyesületével.

Célunk, hogy önkéntesen segítsünk vármegyénkben, illetve felkérés esetén vármegyén kívül is, bármilyen veszély és katasztrófahelyzet esetén embertársainkon.

Fennállásunk óta számos nehéz helyzet esetén vettünk részt a segítségnyújtásban, ezek közül néhány:

  • több Tatabányát is érintő, nagy károkat okozó esőzés utáni árvízi védekezésben
  • a dunai árvízi védekezésekben
  • a 2013-as márciusi hóhelyzetben
  • 2015-ös menekültválság kezelésében
  • mentőszolgálat keretein belül Covid-19 tesztelést végeztünk
  • az ukrán menekültválság kezelésében is aktív szereplők voltunk
  • a 2023. évi törökországi földrengés áldozatainak megsegítésére indított adománygyűjtés aktív szereplői voltunk
  • 2024. dunai árvíznél 10 napon keresztül vettünk részt az árvízi védekezésben

Tevékenységeink

Önkéntes tűzoltás, műszaki mentés

Adománygyűjtés- és eljuttatás rászorulóknak

Eltűnt személyek keresése

Személykereső kutyák képzése

Részvétel rendezvényeken

2024. év számokban...

40 esetben végeztünk tűzoltással és viharkárok felszámolásával kapcsolatos feladatokat
8 esetben végeztünk egyéb segítségnyújtást (pl. tetőjavítás, autómentés)
9 esetben segítettük a Vöröskereszt munkáját
65 eseteben segítettük különböző adományok kiosztását
16 különböző eseményen, rendezvényen vettünk részt, mint meghívott vendég
9 esetben vettünk részt eltűnt személy keresésen
9 esetben végeztünk elsősegélynyújtást és segítettünk baleseteknél
10 napig vettünk részt a szeptemberi dunai árvízi védekezésben

Ezen kívül tagjaink mindennapi életük során rengeteg helyzetben segítik a rászorulókat.

Személykereső kutyáink

Mentőkutyáink folyamatos képzés alatt állnak, vizsgákra készülnek.

Krisztián & Buksi

Mária & Penny & Stuart

Gábor & Zeusz

Karina & Anri & Tic Tac

Gábor & Ikon

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Close Popup
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Technikai Cookie-k
Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Mentés
Összes engedélyezése
Open Privacy settings